Menü

Történetünk

1883-ban alapították mint az ekkor megalakult Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság (MHGT) közlönyét. Az első évben 3 füzet jelent meg, 1884-től 1914-ig évente 4 külön füzet. Az 1914/3-4, az 1915/1-2. és a 3-4 füzetek összevonva jelentek meg, 1916-1917-ben évi egy összevont szám, az 1918-1921 években pedig összesen egy füzet látott napvilágot. 1922-1923-ban szintén egy összevont szám, 1924-1926-ban pedig évi egy szám. 1927-1943 között évi négy füzet jelent meg kétszer (1-2. és a 3-4 összevonva). 1944-1946-ban  és 1947-1950-ben egy-egy összevont szám jelent meg, majd a folyóirat működését 1951-ben beszüntették. Újjászervezése 1992-ben történt meg Fügedi Erik és Vajay Szabolcs kezdeményezésére az 1951-1992-es összevont füzet kiadásával, azóta évi négy füzetben (2010-ig összevont formában is, ezóta önálló füzetekben) jelenik meg, a korábbi célkitűzéseket követve. 1992-óta  három kiadója van, a Magyar Országos Levéltár, a Magyar Történelmi Társulat (MTT) és az időközben újjáalakult MHGT. A Művelődési és Közoktatási Minisztérium által 1992-ben kibocsátott alapító Okirat szerint az alapító az MHGT (1014. Bp. Úri u. 51-53.), a szerkesztőség a MOL címén (1014. Bp. Bécsi kapu tér 2-4.) működik, a kiadó pedig a MTT (1014. Bp. Úri u. 51-53.).

A folyóirat elsősorban a történeti segédtudományok (genealógia, heraldika, szfragisztika, diplomatika) művelésére alakult, nevét a szintén 1883-tól működő  osztrák „Adler” (= sas) című lap mintájára választotta. Az MHGT-t is megalapító első szerkesztő, Fejérpataky László révén, aki a Magyar Nemzeti Múzeum ún. múzeumi levéltárának levéltárosa (1882–1893) volt, a szerkesztőség a Magyar Nemzeti Múzeumban működött. A folyóirat alapítása időben egybeesett az Országos Széchenyi Könyvtár Levéltári Osztályának megszervezésével és e két tudományos esemény között félreismerhetetlen az összefüggés. Azokat, akik 1883-ban az MHGT-t megalapították, épp a Magyar Nemzeti Múzeum levéltára anyagának családtörténeti gazdagsága vezette erre a gondolatra. Az MHGT szellemi, tudományos életének irányítói túlnyomó részben a Nemzeti Múzeum könyvtárának tisztviselői közül kerültek ki, és a Turulban megjelent tudományos dolgozatokhoz az anyagot nagyrészt szintén a Nemzeti Múzeum levéltára szolgáltatta, mely az MHGT-t különösen a középkori magyar címeres emlékek felkutatása és közzétételére irányuló törekvéseiben messzemenő támogatásban részesítette. Ez a szoros kapcsolat az évek hosszú során át az MHGT-t és a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának levéltári osztályát összeforrasztotta és a köztudatban e két tudományos intézményt szinte azonos fogalommá tette. A levéltári osztálynak az 1920-as évekre bekövetkezett rohamos gyarapodása, kapcsolatban a könyvtár nagyarányú fejlődésével együtt járó helyszűkével szükségessé tették a levéltári osztály megfelelő új elhelyezését. 1926. év folyamán a levéltári osztály átköltözött az Országos Levéltár Bécsi kapu téri palotájába. Az 1934. évi VIII. törvénycikk a Levéltári Osztályt egyesítette az Országos Levéltárral. A szoros kapcsolat a folyóirat és az Országos Levéltár keretében működő múzeumi levéltár között ezt követően is fennmaradt, 1927-től a lapban megjelenő országos levéltári gyarapodások valójában a régi múzeumi levéltár gyűjtőkörébe tartozó iratanyag gyarapodásáról számoltak be. A kiadás és a szerkesztőség is átkerült a Bécsi kapu térre. A gazdasági világválság és a II. világháború egyaránt megtorpanást jelentett a lap életében, összevont számok kiadására korlátozta a szerkesztőséget. Az 1945 után lassan meginduló tudományos életben az MHGT is folytatta tevékenységét, bár közgyűlése kikerült korábbi színteréről, a Tudományos Akadémiáról, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Történeti Intézetébe került, az igazgatótanács megtizedelt tagjai mindent megtettek a működőképesség fenntartása érdekében. Ennek ellenére a Társaság 1951. február 27-én tartott közgyűlésén kimondta feloszlatását, azzal, hogy a Társaság folyóiratának raktári példányait adja át a Magyar Országos Levéltárnak. Már az utolsó (1947-1950) füzet  megjelentetését sem engedélyezték Turul címmel. Ennek oka az, hogy a Turul Szövetség és a folyóirat között a kultúrpolitika akkori vezetői párhuzamot vontak, s bár Bottló Bélának sikerült e félreértést eloszlatni, így a lap megjelenését engedélyeztetni, de a cím használatát a minisztérium mégsem engedélyezte.

Az ötvenes években nemcsak a folyóirat példányai húzódtak meg csendben a Bécsi kapu téri épület padlásán, de a családtörténet, heraldika és pecséttan művelői is hallgatásra ítéltettek. A teljes hallgatás azonban csak időleges volt. A művészettörténetbe, levéltártanba ágyazva, ha csak érintőleg is, de helyet kapott egy-egy heraldikai és pecséttani kérdés, hasonlóképpen a pecsétek ismertetése is e területekre került át. A családtörténet művelői elsősorban levéltári anyagok rendezése kapcsán, az iratokról szóló ismertetések részeként publikálhattak új adatokat. A politika ellenszenvét és a publikáció hiányát leginkább a heraldika tudománya „szenvedte meg”. Művelői kihaltak, használata tiltva volt, korábban a mindennapok részét képező címer egy felnövekvő generáció számára elvesztette erkölcsi tartalmát és esztétikai hatását.

A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság születésének századik évfordulóján (1983) ismét működni kezdett, de akkor még a folyóirat újjáélesztésének szándéka nem volt elegendő a lap kiadásához. Vajay Szabolcs, a Genealógiai és Heraldikai Társaságok Nemzetközi Szövetségének tiszteletbeli elnöke külföldön élő magyarok körében szervezett támogatókat ahhoz, hogy egy 1951–1992-es füzet kiadásával a hazai tudományos életet a szakfolyóirat feltámasztásával aktivizálja és az ingyenesen szétküldött példányokkal a további kiadáshoz előfizetőket toborozhasson. Kétéves erőfeszítés után az akciót siker koronázta, megjelent a Turul, mint a Magyar Történelmi Társulat, a Magyar Országos Levéltár és a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye, a felsorolt intézmények erkölcsi támogatását élvezve. Az ezóta az Országos Levéltárban szerkesztett folyóirat, bár folyamatos anyagi gondokkal küzdve, a korábbi célkitűzéseket követve, formájában és kivitelében a hagyományt tisztelve, tartalmában a 21. század igényeihez alkalmazkodva áll a segédtudományok művelőinek rendelkezésére tudományos cikkek publikációs fórumaként.

 Szerkesztők: 

1883-1885: Nyáry Albert és Fejérpataky László

1886- 1896: Fejérpataky László

1897- 1900: Fejérpataky László és Schönherr Gyula

1901- 1906: Schönherr Gyula és Varjú Elemér

1907: Varjú Elemér

1908-1913: Áldásy Antal

1914-1923: Áldásy Antal és Holub József

1924-1929 : Áldásy Antal és Tóth László

1930-1931: Áldásy Antal és Czobor Alfréd

1932-1943: Czobor Alfréd

1944-1950: Bottló Béla

1992-2003: Nyulásziné Straub Éva, Pandula Attila, Rainer Pál

1994-2003: Kollega Tarsoly István, Nyulásziné Straub Éva, Pandula Attila, Rainer Pál

2000-2003: Draskóczy István, Kollega Tarsoly István, Nyulásziné Straub Éva, Pandula Attila, Rainer Pál

2003-2009: Draskóczy István, Kollega Tarsoly István, Nyulásziné Straub Éva, Pandula Attila, Rainer Pál, Csízi István (2008), Soós István (2000-2007)

2010: Rácz György (főszerkesztő), Katona Csaba (felelős szerkesztő), Debreczeni-Droppán Béla, Körmendi Tamás, Laczlavik György, Neumann Tibor, Soós István

2011-2017: Rácz György (főszerkesztő), Kovács Eleonóra (felelős szerkesztő), Debreczeni-Droppán Béla, Katona Csaba (2015-ig), Körmendi Tamás, Laczlavik György, Neumann Tibor, Soós István

2018: Rácz György (főszerkesztő), Debreczeni-Droppán Béla, Kovács Eleonóra, Körmendi Tamás, Laczlavik György, Neumann Tibor, Soós István

2019: Rácz György (főszerkesztő), Avar Anton, Kovács Eleonóra, Körmendi Tamás, Laczlavik György, Neumann Tibor, Soós István, Szakács Annamária

Olvasószerkesztő:

2011-2012: Zsupos Zoltán

2012-2016: Kollega Tarsoly István és Zsupos Zoltán

Szerkesztőbizottság (kiadók képviselői):

2010-2012: Kollega Tarsoly István, Reisz T. Csaba, Zsoldos Attila

2012-2013: Draskóczy István, Reisz T. Csaba, C. Tóth Norbert

2014-: Pandula Attila, Reisz T. Csaba, C. Tóth Norbert